étterem.hu :: GasztroKommandó

Kedves Olvasó!

Átköltöztünk a gasztrokommando.postr.hu címre, tartsatok velünk ott is.

üdvözlettel:

Étterem.hu 

A L.A. Bodegita Étterem & Bár kívülről nagyon visszafogott. Az utcára eső teraszrész (ami filmforgatás miatt most buszokkal van körbevéve) már javában tele vendégekkel. A kapuban egy összetéveszthetetlen mosoly és bajusz fogadott minket, Lajsz András személyesen, aki épp szervírozott.

Volt egyszer egy Dáridó nevű szórakoztató műsor. A műsorban pedig volt egy mindig mosolygó pirospozsgás ember, aki mindig önfeledten keverte a jobbnál-jobb hangulat-fokozó koktélt. Kis kutatómunka után kiderült, hogy a vidám koktélkeverő egy komplett szórakoztató egységet rejt magában. A hírességek éttermeit kutató kommandózásunk következő célpontja a monogramját hordozó L.A. Bodegita.

Ha nem szeretitek a spárgát, gyorsan, és békében, a kedvenc szakító szövegemmel váljunk el egymástól: jobbat érdemelsz nálam, sokkal jobbat. Az itt ragadt spárgafanoknak, Rosarióval boldog utazást kínálunk, és megmutatjuk, hogyan lehet ezt a tavaszi, csokorban álldogáló friss zöldséget minden fogásba belecsempészni.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum. 

Hogy ne hagyjuk leesni a bulvár fonalát: ilyen még nem fordult elő a Gasztrokommandó történetében! Megszokhattátok, hogy a posztokat bőven béleljük képekkel, így ti is megcsodálhatjátok a tálalást, átérezhetitek a kávézók, éttermek belső kialakításának hangulatát. Ma ilyen nem lesz, a Cafe Freiben ugyanis csak előzetes egyeztetést követően engedélyezett a fotózás. Kommandósként ritkán jelentjük be érkezésünket, hogy váratlanul csaphassunk le, és biztosan ne élvezzünk semmiféle kiváltságot. Mivel tilos volt a fényképezés, rendhagyó módszert kellett alkalmaznunk. De kezdjük az elején!

Vörös szőnyeg, reflektorfény, vakuk villanása, limuzin! Akik követnek minket Facebookon, már tudhatják, hogy a következő hetekben híres emberek éttermeit vesszük célba! Lerántjuk a leplet, kíméletlenül utánajárunk, spekulálunk, pletykálunk, szerkesztőségünkbe érkező névtelen leveleket teszünk közzé, és indokolatlanul sok felkiáltójelet használunk! Szex, vér, botrány, cuki kisállat talán nem lesz, de ezek helyett finom ételekkel és remélhetőleg nívós helyekkel készülünk!

Kedves Olvasók!

Egy kedves barátunk megosztotta velünk egy nem saját, de mindenképpen sajátos készítésű receptjét. Mivel nekünk maximálisan elnyerte a tetszésünket, így vendégként kitesszük a blogra is.

Amennyiben nektek is tetszett, sőt, kedvet éreztek saját recept, vagy saját főző-trükkök megosztására, írjatok ti is, küldjétek el és kitesszük a blogra. Fontos, hogy készítsetek hozzá képeket is.

Íme tehát a spenótos rántott palacsinta, ala Atesz.

Vártuk ezt a napot, hiszen napjainkra már csak kevés klasszikus budapesti kávézó maradt fent, ami korhűségével kecsegtet. Fogtuk a bringát, és eltekertünk a Móricz Zsigmond körtértől 2 percre lévő Hadik Kávéházba.

Talán kevesen tudják, hogy a Pilvax Kávézó mellett volt a városban egy másik hely is, amely szintén hatalmas kultusszal büszkélkedett, az akkori kor íróinak és személyiségeinek köszönhetően. Ez pedig nem más, mint a Bartók Béla úton lévő legendás Hadik Kávéház.

 Kezdjük azzal, hogy ez a Pilvax nem az a Pilvax. Éppen idén száz éve annak, hogy a forradalmi Pilvaxot lebontották. A most is üzemelő kávéházat a húszas években nyitották újra alig száz méterre az eredeti épülettől a Pilvax köz 1-3 alatt. A név maradt, de valami elveszett.

Miután Rékától megtudtuk, honnan érkezik a kávé, és Ági körbejárta hogyan kerül a csészénkbe, rajtam a sor, hogy kicsit meséljek a csésze köré épült kávéházakról. Márványasztal mellett hitelbe iddogáló írók, költők, művészek. Hajnalig tartó anekdotázás, az élet megfejtése. A vendégek nagy részénél elegánsabb főpincér. Mindent betöltő kávéillat. Tessék kérem a távolba révedni, múltidézés következik!

Nos, Ti megvezethetetlen, igényes, újdonságra vágyó, kávészerető olvasók, menjetek el a Printába! El kell mennetek a Printába. Főleg, hogy ilyen szépen körbenyalogattalak benneteket, ennyivel igazán tartoztok nekem.

De, ez pont az. Segíteni a kicsiknek, akiknek nem ér el hangja odáig, ahol a nagy döntések megszületnek. Na az fair.

 Az Arigato Japán Étterem nem árul el sokat magáról. Weboldal és email hiányában csak egy telefonszámra és egy címre tudtunk hagyatkozni. Reméltük, ez is csak az eredetországra jellemző visszafogottság és szerénység egyik védjegye.

Ázsiai konyháról írni vakmerő feladat, mert könyvek és szakácsok ezrei sem tudták kimeríteni a témát. Így a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül megpróbálom sorokba rendezni az alapvető japán kulináris specialitásokat.

Mikor tavaly októberben elkezdtük tervezgetni a Gasztrokommandót, erős ellenérzéseim voltak az éttermekkel kapcsolatban. Hasonlóképpen álltam a francia konyhához is. Még a múlt héten is úgy voltam vele, hogy a francia éttermek csak annyiban különböznek a hétköznapi éttermektől, hogy kettővel szorozzák az árakat. Hat hónapnak kellett eltelnie, hogy túllépjek az előítéleteimen, és ehhez szükség volt a Cafe Bouchonra is.

Svájcisapkában szipkával cigarettázgatni egy üveg konyak mellett egy kerek asztalokkal telezsúfolt kávéházi teraszon. Szigorúan fekete-fehérben. Jaja, Franciaország. Temérdek a franciákkal kapcsolatos kényszerképzet, ahogy a francia konyhával kapcsolatos is. Mert nem csak csigát esznek. Rövid barangolás kezdődik egy francia vacsoraasztal körül, és ígérem, kicsit közelebb kerülünk a francia konyhához, mint Travolta a Le Big Mac-kel.

 Nyaralásszag van!

Ez volt az első mondatunk, amikor kedd este beléptünk az ajtón. Ennél nagyobb bókot meg azt hiszem, a márciusi mínuszok idején nem is mondhattunk volna. A sülő hús, a fűszerek és a piruló pita illata lehet az az egyveleg, ami minden fejet elcsavar az orron keresztül a csupakő déli városok szűk utcáin. Meg a hetes buszok Blaha Lujza téri megállójában is, budai irányban.

Az a generáció vagyok, amelyik már éppen tudatánál volt a délszláv háború kezdetekor, de ahhoz még pont eléggé gyerek, hogy igazából felfogja, mi is történik körülöttünk. Ezért, amikor először indultunk neki hét másik gondtalan főiskolással a horvát tengerpartnak, volt bennünk némi egészséges izgalom azzal kapcsolatban, mi vár minket. A golyózáporral szaggatott vakolatlan házfalakon és az idilli tengerparton kívül röviden: határtalanul kedves fogadtatás, Anka és Ante anyánk helyett apánk volt, etettek-itattak minket és meséltek nekünk a nyelvi akadályokkal mit sem törődve. Halsütés az utcán a kapu előtt, házi bor, főtt krumpli; azóta is hálával gondolok rájuk.

Google kereső, etióp étterem, Budapest. A kidobott variációk közül (nem volt sok, cserébe kevés), meg merem kockáztatni, Ti is az Addis Lalibela Éttermet választottátok volna. Összetrombitáltam a kislányokat, és szerda este megrohamoztuk a kívülről casinóra emlékeztető egységet. A pult és az előtér sörözőként funkcionál, pöfékelni és okostelót nyomkodni csak itt lehet, hátul az étteremben nincs dohányzás, nincs wifi, van viszont rend, tisztaság és fegyelem. A berendezés nem tűnt túl autentiknek, de attól még a konyha lehet jó. A fél étlapot megrendeltük, előételnek samosát, főételnek Lalibela kétszemélyes tálat, rostonsült afrikai harcsafilét, etióp fűszeres csirkeragut tehéntúróval, indzserát, citromos báránysültet, befejezésül sült banánt, és házi gyümölcs desszertet. A samosa nekem kicsit száraz volt és túl vastag bundájú, szívesen belemártogattam volna valamibe, de nem volt mibe, ezért inkább töltöttem még egy pohár dél-afrikai bort, amiről gyorsan átváltottunk a jó Paptag roséra, annál is inkább mivel mindegyik roséból csak egy palack volt. Ejnye-ejnye.