Szerencsénk volt, mikor megérkeztünk a Fehérvári úti bevásárlóközpontban található Cafe Freibe: sikerült megkaparintanunk az utolsó szabad asztalt. Nem számítottam ennyi emberre, tekintve, hogy  egy könyvesbolt betétkávézóját néztem ki. Sosem értettem, hogy miért jó egy könyvesboltban kávézgatni ahelyett, hogy a pláza bármelyik másik kávézójában tennénk ugyanezt, de úgy tűnik, bennem van a hiba. Dolgozgató üzletemberek, munka után pletykálkodó barátnők, könyvvásárlásban elfáradt kissé idősebb hölgyek is a Cafe Freit választották. Vegyes társaság, vegyes a berendezés is. Néhány asztal és a lámpák keleti hangulatot idéznek, pár dekorzsák a dél-amerikai ültetvényeket juttatja az eszembe. A pult fölött hatalmas táblára krétával írták fel az itallapot. Kissé eklektikus benyomást kelt az egész, mintha a világot a könyvesbolt amúgy sem túl tágas sarkába zsúfolták volna.

 

A magazinos kávélapon a kávék hangulatos leírásai mellett Frei Tamás rövid történetei olvashatók. A kávék a világ különféle városairól, tájairól kapták nevüket. A Cannes-i fagylaltkávét és a Costa Rica-i kókuszos macchiatot választottuk, és a vacsora előtti nassoláshoz egy adag római profiterolt. A kávézó önkiszolgáló, rendelés a pultnál. A barista srác egyedül küzd a teltházzal, ha elkészül egy rendeléssel, diszkrét kiáltással jelzi, hogy az átvehető a pultnál. Rövid sorban állás és pár perc várakozás után mi is megkapjuk a kávéinkat. Ekkor szúrom ki a fotózást tiltó táblát, de kérdésemre némi magyarázkodás után a barista engedélyt ad pár képre, amit nem sokkal később vissza is von. Míg az első kortyokat ízlelgettük, ő felhívta a kávézó tulaját, aztán nagyon udvariasan közölte, hogy kitől és hogyan tudok engedélyt kérni a fotózásra. Erre azonban nem volt elég idő.

 

A két - arcát nem vállaló - kávé küllemre tényleg olyan, mint amit a kávélapon is láttunk. A rétegek élesen elválnak, ahol kell, amíg, ahol arra van szükség, az átmenetek lágyak. A fagylaltkávé tetején kicsit megdőlt a hab, de túl kedves volt a barista ahhoz, hogy ez probléma legyen. A poharak alá csúsztatott szalvéták felirata szerint újrahasznosított papírt kaptunk. Egyébként a kávélap oldalain hangsúlyozzák a tegnapelőtt már említett fair trade beszerzést is. Szintén szimpatikus az asztalon álló tábla, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy megköszönik, ha visszavisszük a poharakat. De előbb ki kell ürítenünk őket. A fagylaltkávé jeges, vaníliafagylaltos, kesernyés, habos, ami egyszerre soknak tűnik, de az összhatás nagyon finom. A kávézó honlapja szerint az édességeket egy speciális hűtési módszert használva eredeti készítési helyükről szállítják. Ezt sajnos nem éreztem a római profiterolon. Nem igazán tért el attól, amit itthon kapni, de ez lehet, hogy a magyar cukrászok dicsősége.

 

Vegyesek az érzéseim. Finomat ittam, finomat ettem, kiemelkedően jó volt a kiszolgálás, de a hangulat nem volt annyira magával ragadó, mint amit a Cafe Frei honlapja alapján vártam. Nem lehet igazán hangulatot teremteni egy könyvesbolti sarokban. A zöld hozzáállás, a fair trade, a dohányfüstmentesség és a kiszolgálás minősége mégis szimpatikussá tette a helyet. A Cafe Frei mégis az árával tűnik ki igazán. Alig 1300 forintot fizettünk a két legdrágább kávéért és a süteményért. A széles választék miatt ajánlom a specialitásokra vadászó ínyenceknek, de azoknak is, akik nincsenek oda a kávéért, mert itt biztosan találnak olyat, ami ízleni fog nekik.