Konichiwa. Arigato resutoran desu (jó napot kívánok, az Arigato Éttermet hívta). - szólalt meg a kedves női japán hang a telefonból az asztalfoglalás során. Ez már egy kellemes pozitív első jel volt számunkra. Az érkezéskor fogadó látvány viszont már kevésbé: az összefirkált falú környezetben a kivilágítás nélküli, kínai gyorsmenzákra emlékeztető vizuális sokk fogadott. Még úgy is erős volt, hogy előre felkészítettek, nem az fog fogadni, amit a sok filmből kivett japán minimalista dekoráció sugallt volna. Na de lépjünk beljebb. A helyet egy japán házaspár vezeti, ahol a férj a chef. Minket a feleség üdvözölt, majd egy magyar lánnyal a helyünkre vezettetett. A pincében szolid, túlzásoktól mentes, ízléses éttermi rész fogadott megkönnyebbülésünkre. Rajtunk kívül nem voltak.

Ezután felcsaptuk az étlapot. Minden étel mellett kép és magyarázat, a japán nyelven kívül angolul és magyarul is. Italnak könnyed zöld teát rendeltünk, a nyugodt hangulat fenntartásáért. A háttérben romantikus japán slágereket kántáló válogatásalbum egy kis idő után érdekesből idegesítővé váltott, de szerencsére még időben megérkezett a leves, azaz a miso. Eredetileg egyet kaptunk volna a menühöz, de ajándékba is érkezett egy. A tofuval és aprított zöldségekkel teli sűrű leves nagyon finom volt, íze leginkább a zöldség és hagymakrémleves találkozásaként írható le.

Tíz perccel később már az asztalon is volt a válogatott sushitál wasabival és egy ismeretlen savanyú zöldséggel körítve. A tál kis szelet makikat (kaviáros, tojáslepényes és avokádós) és nigiriket (három fajta lazacos, szardíniás és rákos) tartalmazott vegyesen. Be kell vallanom, csak az utóbbi pár évben kezdtem el megszeretni a halat, így sushit csak ételrendelések során ízleltem eddig. Az első falat után viszont egy egészen sajátos érzés fogadott: az ecetes rizsnek nincs erőteljes íze, ellenben kellemesen édes és tökéletes állagú. A füstölt lazacos nigiri volt a személyes kedvenc. Ekkorra már egy kedves japán társaság is befészkelte magát a mellettünk lévő paravánnal elkerített egységbe. Pihenni nem volt sok időnk, mert már pakolták is elénk a tempura menüt. Ez a kis ékszerdoboz rántott rákból, tökből, padlizsánból, friss, javarészt ismeretlen zöldségekből, rizsből és mártogatószószból állt. Kérdeznünk sosem kellett, a felszolgáló lány kedvesen magyarázta végig, hogy mit-mivel együnk és keverjünk a teljes élmény érdekében. Követtem utasításait és elkevertem a reszelt retket és a gyömbért a mártó szószban, ami egy leírhatatlanul finom, édeskés ízzé alakul ezáltal. A zöldségek nagyon különbözőek és frissek voltak, viszont csak keveset sikerült beazonosítani. A savanyú káposzta, reszelt répa, retek, alga, torma és paradicsom mellett még sok ritkaság pihent a kis fakkokban. Egy rántott répa majszolása közben az járt a fejemben, hogy hány gyerekkort lehetne szebbé tenni, ha minden zöldséget ilyen finom, édeskés, lángosszerű panírban etetnénk meg a kicsikkel. A tempurák közül nekem a rákos férkőzött a szívembe, illetve a gyomromba. Kellemes intermezzo volt, amikor maga a házigazda jelent meg, hogy egy-két kedves szót intézzen az anyanyelvét beszélő társasághoz. Így is lehet csinálni, gondoltuk. 

 

A sok kicsi ismeretlen íz befalása után jóllakottan kezdtük feldolgozni a történteket. A 8700 forintos végösszeg szervízdíjjal soknak tűnhet, de ha túllépünk az olcsóbb, gyorséttermi szintet nyújtó japán kifőzdék csalogatásán, akkor ezért a pénzért egy kósza órára egy Japánhoz nagyon közel eső utazásban lehet részünk.

Az utcán tele hassal tántorogva végül megértettem a hely külső minimalizmusának okát: a japán étterem nem a külsejével akar meggyőzni, hanem felszolgált ételeinek ezernyi kifogástalan ízével. A magyar konyhára jellemző “zabálással” ellentétben, náluk sok kicsi, különféle íz kóstolgatásáról szól az evési élmény. És pont ezek a kis ‘hangulatfalatok” tették különlegessé az estét. Nos, nagyon szépen köszönjük, vagyis domo arigato gosaimasu!