Miután Rékától megtudtuk, honnan érkezik a kávé, és Ági körbejárta hogyan kerül a csészénkbe, rajtam a sor, hogy kicsit meséljek a csésze köré épült kávéházakról. Márványasztal mellett hitelbe iddogáló írók, költők, művészek. Hajnalig tartó anekdotázás, az élet megfejtése. A vendégek nagy részénél elegánsabb főpincér. Mindent betöltő kávéillat. Tessék kérem a távolba révedni, múltidézés következik!
A kávé a török hódoltság idejében vetette meg lábát Magyarországon. Ekkoriban – pontosabban 1555-ben – nyíltak Isztambul első kávéházai. A magyaroknak még bő százötven évet kellett várniuk közösségi kávézás élményére, amikor is 1714-ben Cavesieder Blasius megvetette a lábát Pesten, és utcai kávéárusból kávéház-tulajdonossá avanzsált. Ekkor indult a sokszor emlegetett pesti kávéházi kultúra diadalmenete.
A kávéra és a kávézás rituáléjára mindig is jellemző volt a társaság. Almási Balog Pál A kávé, thé és csokoládé történeti, természethistóriai, diaeteticai és orvosi tekintetben című könyvében már 1831-ben írta: „A' kávét egyedül a' szokás tette olly szükséges czikellyé a' társaságos életben”. (Nem én találtam ki. Itt olvasható: http://mek.oszk.hu/09200/09219/09219.pdf) Noha orvosként nem javasolta a kávéfogyasztást, mégis ezután jöttek létre a klasszikus, máig ismert kávéházak. Az Abbázia 1888-ban, a Japán 1890-ben, a New York 1894-ben nyitott. Olyan nagy nevek tértek be ezekbe a kávéházakba néhány feketére és baráti szóra, mint Kassák Lajos, József Attila, Szinyei Merse Pál, Karinthy Frigyes, az egész Nyugat és a múlt század első felének teljes művészvilága. Az 1949-es államosítás azonban véget vetett a kávéházak virágzásának. A kávéházakat felváltották a presszók, a közkeletű magyarázat szerint azért, mert az apró, kerek asztalok körül kevésbé nyílt lehetőség rendszerellenes összeesküvésekre, mint a széles márványasztalok mellett.
De mielőtt kicsordulna a könny a szemünkből, és az első rögöt dobnánk a magyar kultúra koporsójára, nem szabad elfeledkeznünk néhány apróságról. A beszélgetőpartnereken és a finom kávén kívül a művészek leginkább azért töltötték egész napjukat a kávéházban, mert így nem kellett saját, szegényes, gyakran fűtetlen lakásukban vagy bérelt szobájukban nyomorogniuk. A magasröptű vitákon és inspiráló beszélgetéseken kívül könnyedebb szórakozásra is lehetőség nyílt. Egy 1884-es rendelet például kötelező teszi a biliárdasztalt, belvárosi kávéházak esetén azonnal kettőt. Emellett olasz mintára a magyar kávéházakban is gyakran kártyáztak vagy játszottak más szerencsejátékot is.
Azért sem szabad temetnünk a magyar kávéházi kultúrát, mert az ezredforduló után újraéledni látszik. Újra megnyitott többek közt a Hadik, a Centrál. és a már említett New York is. Arról nem is beszélve, hogy egyre-másra nyílnak a kisebb-nagyobb kávézók és kávéházak. A klasszikus, elegánsabb helyek mellett a lazább, fiatalosabb kávézókban hasonló eszmecserék zajlanak, mint százötven éve. De a kávé – és nem utolsó sorban a társaság – marad.
