Maréknyi napsütés. Gondolatnyi nyugalom. Jóleső törődés. Áramlik a chi, ha értitek, mire gondolok. Kisföldalatti, Vörösmarty megálló, tábla mondja, megnyitottunk. El is hiszed, mert élet van, már a bejáratnál élet van, meg egy csepp toszkán vagy provanszi vagy csak egyszerűen: jó hangulat.

Be kell ide menni, mert bent még jobb, fehér falak és fa berendezés, világos, tágas tér, széles mosoly. Lányok, figyelem, megéri fél órával korábban kelni és itt kezdeni a napot, majd meglátjátok, miért. Aztán meséljetek!

Szokásos nemzetközi kávézólánc kínálat, de azért mégsem teljesen: egyrészt mert minden bio - ami nem, az természetesen külön fel van tüntetve - másrészt mert helyben sütött pékáru van, guszta ciabatta meg guszta spenótos párna, a többit nem jegyeztem meg, mert lekötött a fehér fiókos tálaló, amire ezek ki voltak pakolva.

Úgy hirdetik magukat, hogy ők tudják, mi az a tejhab, és tényleg. Általában tej nélkül iszom a kávémat, feketén - pláne, ha igazi, jó kávéról van szó - de egy ilyen helyen muszáj valami nagyobbal kezdeni: mindketten tejeskávét kértünk. Az egyiket elvivősre, mert tudtam, hogy nem bírom majd meginni és mert igen, szeretek ilyen poharakkal mászkálni. Nekem ez még mindig külföldi utazás érzet, szeretem, de ezt már mondtam.

A kávé habján megállt a beleszórt cukor, ami nem is akármilyen: vagy bio nádcukrot szórsz, vagy nyírfacukrot, utóbbit a nagyon egészséges életmód jegyében teheted, mert ez nem úgy édesít, ahogy eddig megszoktad, ez nagyon egészséges, de már ezt is mondtam. A kávé mellé szendvicset ettünk most, amit mindenképp grillezve kérjetek, megéri azt a pár perc várakozást. 

Az enyém háromsajtos volt, csodálatosan folyt benne és belőle a camembert sajt, roppant a magvas bagett, friss volt a zöldség; újráznék belőle, bármikor.