A kocsmákban kapható ételek legfontosabb célja az lenne, hogy zsírral béleljék ki a gyomrunkat, így felkészítve azt az alkohol belekben kifejtett maró hatására. Ehhez képest itthon annak is tudunk örülni, ha van csajozós szendvics a pulton vagy legalább valami pogácsa a kopott műanyag búra alatt. De mennyire elfogadható ez olyan helyeken, ahol a gyomorsav feltornászására alkalmas alapanyagok egész tárháza kapható?! Persze most mondhatnám a Nógrádi ropogóst is – ideális esetben ez, és nem a szuttyadék Stickletti –, de ezzel általában tényleg vége a sör/bor/pálinka mellé a kocsmákban kapható fogásoknak. Azért itthon sincs ez mindenhol így, nem kell egyből a torkomnak ugrani, de a nagy általánosság még mindig ez. Ma az egyik kedvenc kocsmámban tesztelek, erről olvashattok csütörtökön. Addig íme egy kis mézesmadzag.
A képet a szerző készítette.
Mint minden, tőlünk nyugatra ez is sokkal jobb és szebb, és egyébként is, megvan annak a maga kultúrája. Hogy mást ne mondjak, az „f”-fel kezdődő szavak nagymestere, Ramsay könyvet is adott ki a témában, aki már fogta a kezében, meséljen róla, érdekelne. Ha más nem is, a fish ’n’ chips biztos, hogy ismerősen hangzik a Nagykörút emberének is. Tökéletes alkoholfelszívó tulajdonságáról ismert a bő olajban sütött hal és burgonya párosítása, általában akkora adaggal, mint egy rendes borsodi középső csoportos ovis banda heti ebédje.
Kép innen
Kell az anyag, hogy ne igya magát rommá a jól szituált öltönyös manager délután öttől a cityben. Minden gyakorlott ivó ismeri az alapszabályokat: pia mellé étel és víz, különben nagy fehér lehet a vége. Mondjuk így is, de talán még mindig kellemesebb, higgyetek nekem, hallottam már sok rosszat az alkohol kegyetlen és rövid távú hatásairól, többen is mesélték, borzalom!
Korai a tavasz itthon, lesz ebből még hólapát, inkább menjünk délnek. Ha azt mondom, tapas, mindenki tudja, miről beszélek. Aki nem, az nézzen szét a neten: a Wikipédia szerint gyakorlatilag bármiből el lehet készíteni, amit kis egységekre lehet osztani. Egyébként ejtsük tápásznak, ez utóbbit inkább rátok bíznám. Granadai fotó következik, sajnos nem saját, de tutibiztos forrásból van. Arrafelé az a szokás, hogy nem nagyon ihatsz meg úgy mondjuk egy pohár sört, hogy ne kapnál mellé valami kis ételt. Ennek vannak persze változatai és fokozatai, itt például a 2 eurós sörödhöz választhatsz egy tálnyi tapast ingyen, ami a második körnél már komoly kihívás. Pláne, hogy megfenyeget a pincér: ha nem eszed meg, ki kell fizetned! Punktum.
Kép innen
Ha meg éppen Barcelonába készültök, és kocsmáznátok is urambocsá’, ezt kérjétek:
1. pimiento de padrón
2. pulpo gallego
3. pulpitos a la plancha
4. patatas bravas
5. pescaditos fritos
Kép innen
A sorrend szubjektív, a forrás szintén tutibiztos, Spanyolországból a Zemplénbe költöző kedves ismerősöm személyes válogatása, ha mégsem ízlene, meg tudom adni az elérhetőségét. Jaj, most jut az eszébe, a txipirones kimaradt: ezek olyan kis tintahalak töltve, amik mellé jól csúszik a txakoli, egy könnyű, „fehérbor light”. Láttátok a Vicky Cristina Barcelonát? Na ugye, mindenki érti, miről beszélek.
Ha csak kicsit is belemerülünk a témába, ízek és illatok ezrei tolulnak fel a fejekben – valamint a szívekben, természetesen –, és azt sem tudja a nyugaton járt honfitárs, mihez kapjon hirtelen. (És akkor még nem beszéltünk a bor és sajt, a sör és csülök, a sör és kolbász, a pálinka és kolbász, a pálinka és csülök, a sör és pálinka, a pálinka és pálinka párosításokról, atyaég.)
Lehet, hogy ezért is szeretem a Kiadót: annyira kocsma, amennyire kell, mégis van étlap, van – általában – ehető étel, vannak szendvicsek, vannak mindenféle, kenyérre kenhető gyorssegélyek és van leves is, ha éppen az esne jól. Részletek csütörtökön!
