Még mielőtt elúsztatnátok a konyhát, kiborítanátok a sütőport, Irixet fújnátok az égési sérüléseitekre, és egy életre odaragasztanátok a mézeskalácsot a tepsi aljára, elkalauzolunk benneteket egy olyan helyre, ahol balesetek nélkül desszertezhettek.
Annyit hallottam az immár Gault Millau-díjas Déryné Bisztró túrógombócáról, hogy ki kellett próbálnom. Vasárnap este, gyönyörűen megterített asztal, a Dérynétől már megszokott udvarias kiszolgálás. Hogy is van? Sósra édeset, édesre sósat, ez az! Ettünk hát egy-egy levest, szívószál a szájba, chilis-bodzás limonádé, és már érkeztek is a finomságok. Ha két túrógombócom kikukucskált volna a porcukor-, prézli- és tejfölhalom alól, és meglátta volna a roppanós derelyét házi szilvalekvárral töltve, bogyósgyümölcs szósszal kísérve, biztosan azt kérte volna tőlem, hogy menten szúrjam nyakon egy villával. Én inkább a kettévágást választottam, aztán jól megettem, az a biztos.
Valóban krémes volt és lágy, de a túl sok tejföl, prézli és porcukor szó szerint elnyomta a gombócaimat. Egy kicsit csalódtam, kövezzetek meg, Ti édesszájú budai bisztrórajongók! Vagy egyetek inkább nagymama pirított szilvás derelyéjéből, mert az pazar volt, aztán válasszatok a Déryné kézműves süteményeiből, és búcsúzóul csapjatok a hónotok alá egy-egy rúd finom mákos bejglit!
