A Vásárcsarnokbeli bevetésen a választásom a Brumy Salátabárra esett, ahol bolognai spagettit rendeltem.
Az elkészítési folyamat két részből áll: 1. az egyik hölgy ketchup és sajt felhasználásával kicsit felturbózza, majd mikróba teszi az alapanyagot (tészta, némi feltét, kevés sajt) 2. a másik hölgy feltesz egy dupla adag, kétes összetételű mártást, az eredmény pedig újra mikróba kerül. Végül megkapom a jellegzetesen iskolai menza utánérzésű csodát, 950 Ft-ért. Ez az ár/érték és az ár/élmény arányt tekintve (is) sok. Célszerszámként műanyag kanalat és villát kapok, ami logikus, ha nem számolunk azzal a ténnyel, hogy nem igazán van mit feltekerni: a spagetti nagy része néhány centis. Az adag kiadós, csurog a mártás az asztalra. Ránézésre nem igazán bizalomgerjesztő, de nemcsak a puding próbája az evés. Körülbelül a harmadánál járok, amikor már nem felváltva eszem az összetevőket (egy kanál feltét, egy kanál tészta), így már valamivel jobb, sőt ekkor tetőzik az élmény.
A bolognai akkor (és csak akkor) jó választás, ha fel akarjuk idézni 14-16 éves korunk menzás emlékeit. Az árban egyébként benne van a női személyzet kifejezetten hiteles konyhásnéni-alakítása is: odafigyelnek arra, fogy-e az étel, elég-e stb.
