Az előzetes találkozónkon mi gasztrokommandósok maradéktalanul egyetértettünk abban, hogy jót falni egy kifőzdében vagy egy pecsenyésnél közelebb hoz majd minket egymáshoz. Remek alkalom, hogy megfigyeljük, hogyan és mit eszik a másik, kíváncsi és/vagy szigorú-e, vagy csak nagyon éhes.

 Én már előző este elhatároztam, hogy kolbászt és hurkát fogok enni fehér kenyérrel, ennek fényében választottam ki a megfelelő standot: Halsütő büfé. Véres hurka, kolbi, csípős és nem csípős savanyúság, kenyér, mustár és a fertőtlenítéshez egy üveg kóla. Ezerhétszá’.

Műanyag kés és villa a kézbe. Csiszatolom a hurkámat, mindhiába. Ekkor felkészült gasztrokommandós barátom, Laci, átnyújtotta minőségi evőeszközkészletét, örömmel vágtam hát neki és bele újra. De a hurka csak porladt, porladt, vágni nem lehetett. Valahogy mégis célba jutott, ami számomra siker, a készítőjének viszont teljes kudarc. Rossz volt. Íztelen és száraz. Váltok a kolbászra, ezt már vágni is lehetett, és nem is volt rossz az íze. Körülbelül az, amire számítottam, mustárral és kenyérrel betoltam.

Aztán őrületesen megéheztem valami édesre: vissza a Kedvenc rétesem boltja Kft. standjához, és már hintettem is a porcukrot a meggyes-mákos rétesre. Sajnos nem volt friss, meggyet is csak nyomokban tartalmazott, és száraznak is ítéltem. A szörnyű felismerés csak ezután jött: kicsit viharvert mákos rétesem ijesztő hasonlóságot mutatott porladó véres hurkámmal.

A sokk után diszkréten hurkát böfögve sétáltam el, szembeköpve egyhetes imidzsemet, miszerint én volnék a csapat legbájosabb tagja.