2010.12.07.
12:36

Írta: Párniczky Ádám

A vérszegény Spinoza

A Spinoza kétségtelenül hangulatos hely. Bár néhol kissé eklektikusan van berendezve, kidíszítve, ez valahogy mégsem zavaró. Felszolgáló vár az ajtóban, készségesen az asztalhoz kísér. Gyorsan kiderül, hogy csak reggelizni jöttem, ezután mintha csökkenne a figyelmességi mutató.

A müzli és a kétféle juharszirupos ajánlat helyett tükörtojást rendelek különböző finomságokkal. A salátát uborka és répa uralja, sajnálom, hogy paradicsommal csak elvétve találkozom. A bagett az étlap szerint friss, ami szerintem túlzás, mindenesetre puha és finom. A két szelet sajt, a kevés vaj jól beosztható. Összességében meg vagyok elégedve a reggelivel.

Az extráktól mentes, de a maga nemében kifogástalan capuccino után szívesen rágyújtanék. A galérián általában lehet dohányozni, de egy rendezvény miatt most az egész helyiségben tilos a füstölgés. Mikor kifelé tartok, mégis megpillantok egy renitens bennfentest, aki az alsó szinten hódol közös szenvedélyünknek. Mindegy, én azért kimegyek.

Okozhatott némi zavart, hogy a számla kikérésével egyidőben jeleztem, kiugrom egy cigarettára, mert amikor visszatérek, a helyemen már más ül. Rendben, nem nagy ügy, biztosan nem vették észre a táskámat az asztal alatt. Azt viszont már tényleg nem értem, miért kell a kinti hideghez felöltözve negyed órát várnom a pultnál arra, hogy fizethessek, miközben két felszolgáló is megkérdezi, mit szeretnék, ráadásul feltűnően útban vagyok.

Nem rossz hely a Spinoza, valami mégsem stimmel. Délelőtt legalábbis vérszegénynek tűnik, talán jobban fekszik neki az esti zsibongás. Megérdemel egy kontrollpróbát.

 


13 komment

Címkék: reggeli saláta bagett tükörtojás spinoza

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrokommando.blog.hu/api/trackback/id/tr12499296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tutálibermáliber 2010.12.07. 13:30:32

A cigirol jut eszembe... Orulnek, ha a gasztrokommandosok kiternenek arra minden esetben, hogy van-e normalisan elkulonitett nemdohanyzo resz az adott helyeken! Ez meg nagy hianyossaga ugyanis a magyar ettemeknek -kavezoknak!

Gellén László 2010.12.07. 14:11:31

Érthető és jogos. Nem felejtek el kitérni rá.

Eddig jó megoldással nem is találkoztam. Füstös helyen enni nem jó, viszont étkezés után jól esik elszívni egy cigit. Ilyenkor jön a dilemma: most menjek ki, és aztán üljek vissza vagy egyszerűbb, ha fizetek, és csak az utcán gyújtok rá?

Elég ritka, ahol megoldható, hogy az ebéd/vacsora befejeztével át lehet költözni a dohányzó részlegbe. (Már ha van.)

harmful vibration 2010.12.07. 17:20:12

(teljesen offtopik: a címlapról estem be a "Spinoza" és "olasz" szavak kapcsolata okán, és megnyugodva állapítottam meg, hogy csak a blogajánló volt ennyire sötét. Szegény Baruch Spinoza holland volt, miként tudomásom szerint e hely tulajdonosa is. Bocs az offért)

Párniczky Ádám 2010.12.07. 17:55:09

Az én tapasztalatom az, hogy az átköltözés gyakran inkább csak macerás, mint megoldhatatlan.

Az viszont tényleg jellemző, hogy a nem dohányzó szekció annyit tesz, hogy ott nem gyújtanak rá, de az attól még nem füstmentes.

A kér(d)ésfelvetés valóban jogos, bár ahol nincs jól megoldva a probléma, ott talán felesleges is megemlíteni, hiszen ez az átlagos. Sajnos.

Párniczky Ádám 2010.12.07. 17:57:34

@harmful vibration: Teljesen igazad van. Mindenesetre örülök, hogy az Index tévedése folytán benéztél ide :)

Caviarius · http://www.kaviar.blog.hu 2010.12.07. 18:12:16

Én is a 'vérszegény olasz' miatt jöttem, merthogy nem olasz. Valamint lehet, hogy Spinoza holland állampolgár volt, de a Baruch szerintem nem régi, hagyományos holland név. :-) Erről a flamandos-vallonos-belgás vicc jut eszembe: - Flamandok balra, vallonok jobbra. Mire Kohn bácsi: - No és a belgák?
Ja, és árnyalja a képet, hogy szülei Portugáliából Hollandiába kivándorolt zsidók voltak, anyanyelve portugál volt.
Bocsánat, nem zsidózni akartam, de a menü, a kávézó hirdetései, programjai alapján szerintem a postban valahol megjelenhetett volna ez a vonal. Például izraeli turisták nagyon szeretik a Spinozát, lehet, hogy nem ilyen vérszegény reggeleken, de egyébként. :-)

bülbül · http://www.bulbul.hu/ 2010.12.07. 18:12:47

és az nem lehetne szempont, hogy aki nem akar rágyújtani - pl mert nem dohányzik - annak miért kell gyakorlatilag mindenhol elviselnie mások ilyen irányú vágyainak következményeit?

Lupkovics Réka · http://soulkitchen.hu/ 2010.12.07. 18:22:33

támogatom a dohányzás, nem dohányzás és dohányfüst téma oldaláról való megközelítést, nagy hiányosság ez nálunk - Magyarországon -, köszönjük! a holnapi reggelim közben figyelni fogok, erre is

Párniczky Ádám 2010.12.07. 18:42:34

@Caviarius: Gondolkodtam rajta, de nem akartam ennyire eltérni a konkrét tárgytól.
Amúgy nem mellékes ebből a szempontból (sem), hogy ráadásul 24 évesen a zsidó vallási vezetés kiközösítette (pontosabban a "nagy átokkal", az anathémával sújtotta), ezután vette fel a Benedictus Spinoza nevet.

De ez már tényleg nagyon messzire vezet és abszolút offtopic :)

Párniczky Ádám 2010.12.07. 18:56:22

@bülbül: De, ez egy fontos szempont. Ez képezte az eddigi hozzászólások fő csapásirányát.
Sajnos itthon ez a probléma nagyrészt teljesen megoldatlan.

Amit mi, dohányosok tehetünk, hogy kimegyünk az utcára, ha rá szeretnénk gyújtani.

Lupkovics Réka · http://soulkitchen.hu/ 2010.12.07. 19:03:51

@Párniczky Ádám: ez a kimegyünk az utcára egyébként nagyon sok helyen működik külföldön, ráadásul nagyon jól. annak is jobb füstmentes helyen enni - vagy akár bulizni is - , aki amúgy dohányzik. én sokáig cigiztem - váhá, most 3 napja nem

Párniczky Ádám 2010.12.07. 19:25:22

@Lupkovics Réka: Hovatovább én általában jobban szeretek a szabadban cigizni...
Váó, 3 nap? :) Hajrá!

Intizar 2010.12.07. 19:47:56

@Caviarius: Hagyján, de ő kábé az egyetlen híres zsidó, akit a saját hitközsége szabályosan kiátkozott a filozófiája miatt. (Ilyen eseteket inkább szeretett anyaszentegyházam kebelén ismerünk.) És nem ciki zsidózni, a kultúrprogramjuk is vállaltan zsidó.
süti beállítások módosítása