Puffogok. Nem vagyok valami elegáns, nem akarok feszengeni az ötyéző kalapos úrinők közt a százéves pufidzsekimben, aminek megint kiszakadt a zsebe. De mit csináljak, ha ez a legmelegebb kabátom? Leginkább ne rinyáljak, tudom, szóval kezdem a mesét.
A Lukács Cukrászda az Andrássy kis gyöngyszeme, mondanám ezt, ha nem a lyukas zsebűben lettem volna ott, így inkább maradjunk ennyiben: érdemes volt macaront tesztelni. Kértem egy fahéjasat – narancssárga, egy áfonyásat – fáradtlila és egy konyakosat – betegeszöld. Meg kértünk egy somlóit is. A somlóiról: soha életemben nem éreztem még ennyire a narancs ízét egyetlen somlóiban sem, jelentsen bármit is ez. Volt egy falat – mandularoppantás és fehér krém találkozása –, aminél egészen elaléltam.
A macaronokról: kifejezetten emiatt jöttünk, bár a Le Meridien után nehéz villantani bármit is, és ez részben be is igazolódott. Megvolt ugyan a macaron tökéletes állaga, de úgy éreztem, ront az élményen, hogy hűtöttek a kis korongjaim. A fahéjas semmi extra, az áfonyásnál a savanyú íz agyonnyomta a mandulát. Aztán a végén, a konyakosnál megadtam magam: semmi erőltetett aroma, csak a mandulaliszt gyönyörű marcipános hangulata, középen pedig egy tökéletes – Sport szelet hangulatú, bocs – konyakos krém.
Az egész móka egy zöld teával és a jattal együtt 3500 Ft volt. Szervizdíj 15%, dohányozni nem láttam senkit. És ez megy a fejemben, amióta beléptem az ajtón: „Cartier az óra, Yves Saint Laurent ing, kétárbocos jachtom, az öböl kék vizén ring.” Na, értitek.
